Túl vagyok a RW meccsen, azért a kiállítás hihetetlen, mármint az, hogy ezt OT-ben befújják, de mindegy. Azért JBo a végén elbikázhatta volna, nem pedig ott szarakodik a saját kapu mögött. És itt jön az, hogy addig jól játszott, segítette a támadásokat meg minden, de az egy ilyen rutinos bekktől.
Megint csak Allen sajnálhatjuk, mert amit lehetett megfogott.
Hitch egy barom. Milyen filozófia az, hogy ami jól működik szedjük szét, hátha máshogyan ill. ahogyan eddig nem most működni fog. Idióta !!
Nagyon jó játékos, de erőnlétben még nem NHL szint, és ilyenkor nem segít, ha nyáron egy masszív alapozás helyett bokaműtét, rehab, minimális erőléti és gyakorlatilag nulla jeges felkészülés után már indul is a szezon és pár meccs után már az első sort kéne vinned beugróként. (ráadásul az edződ még annak ellenére is ezt erőlteti, hogy (1) láthatóan nem megy (2) máshogy jobban működött - Backes)
Abszolút, számomra felfoghatatlan baszd meg, amit Hitchcock a támadó sorokkal csinál...
Ami ma szerintem pozitívum volt, az a védők játéka a támadó harmadban, konkrétan ma ők generálták szinte az összes értelmes mozdulatot elől. Viszont hátul botrányosan pontatlan, könnyelmű és soft volt a csapat, főleg a második harmadban.
Pietrangelo 33 percet játszott egy lényegében 65 perces meccsen (27 perc egyenlő létszámnál) - továbbra sem értem miért kell agyon fárasztani amikor Shatty és Parayko van mögötte.
***
Stastny maximális erőbedobású edzésmunkát végez egy ideje a csapattal, már csak egy teljes csontösszeforrást mutató röntgenképre van a visszatéréstől, jövő héten már esélyes
Az eredeti hozzászólás módosítva lett a felhasználó által! Tipikus Red Wings meccs, malac góllal, bírói részrehajlással ( végén az interference kiállítás, valamint a Paraykon végre hajtott plexi élére lökés, büntetlenül. Ott ilyenért ha jól emlékszem véglegest kapott Kopitarról).
Egyébként még mindig szarok vagyunk, s ezt Hitchnek köszönhetjük. Jaskin a 4. sorban, még a semmit sem csináló Brouwer Backes-ék mellett.
Steen PP-ben igazi kerékkötő, legalább annyira veszélyes a játéka a saját kapunkra, mint az ellenfélére, sőt...
Allen zseni, pedig amilyen gólokat hoz össze a csapat a védelemmel az élen. Ha ez lesz a DRW ellen is, nem jutunk el az OT-ig.
Az egy dolog, hogy hajt Fabbri, de ha kakaskodás van, akkor sem félti magát, bátran odaugrik. Tetszik a játéka.
B-B-s új fiaink harmat gyengék kezdenek lenni, a kezdeti lendület alább hagyott. Nem is kicsit.
Jaskin, ahogyan írtad, több játékpercet érdemelne.
Kérdés: szerinted(szerintetek) is minden bekapott gól után beszari arcot vág Hitch? Már korábban is feltűnt, de most kíváncsi vagyok, Te(Ti) hogyan látod/látjátok.
- Allen egy highlight-reel anyaszomorító:)
- Pietrangelot amikor Ennis abból a távolságból palánkra lökte, "vége a szezonunknak" mondtam magamban, szerencsére jól esett... kár hogy csak egyet lőttünk 5 perc alatt
- 2:30++ kettős emberhátrány kivédekezve!!! Viszont mindkét első hívás gyenge volt nálam, főleg a Bortuzzo interferi
- Bortuzzo tényleg sokat gyúr skillre mostanában, mert egyre ügyesebb dolgai vannak, az a Lemieux-style védelmen átmenetele elég vagány volt
- Hitch megint elszabadult, Backes konkrétan fel le dobálta az első három sorban a meccsen, én Buffalo kommentárral néztem, nem tudták követni mi van
- Imádom a fiataljainkat, Fabbri Schwartz-Taraszenko szinten lesz pár év múlva, Jaskin meg durva, hogy milyen jó kezű, kár hogy Brouwert kell nézni
- Paajarvi is egészen összeszedte magát, azt hittem tavaly elsüllyedt végleg, de nem, persze sosem lesz már nagy szám, de príma kiegészítő ember igen
Amúgy a minapi Lehtera leütés durvább volt mint elsőre tűnt, a nyakát találta el Saad (a vérzés a korábbi magas botból maradt vissza), kórházba vitték egyből, nagy szerencse, hogy nem lett komoly következménye. Taraszenko azt mondta két napja úgy tud csak beszélni Jori, mint Marlon Brando a Keresztapából.
A mai meccs a tegnapi tükörképe, csak fordított végeredménnyel. Borzalmasan játszottunk. Valahogy mentünk-mentünk de nem sikerült semmi.
Lethera-Paayarvi-Jaskin és Backes-steen-Tarasenko stabil sorok kellenének, és menne minden.
A tegnapi meccsen megsérült Parayko, a main Lehtera. Utóbbit jól szájba verték ütövel.
Meccs hőse Saad: gól + EN gól + kiütötte Lehterát (büntetlenül)
Ott ment el a meccs végleg.
Még ha emberelőnyt is kaptunk volna (röhej, hogy a bíró méterekről látta tisztán!!! és no call....), akkor sem tudtuk volna pótolni Lehtera jégidejét két harmadon át, pláne b2b második meccsén egy ennyire fáradt és darabos csapattal, ami amúgy Jorival sem játszott jól.
(Persze Steent rakta be középre, ami régen se volt egy sikertörténet, és ma is csak annyit ért el vele, hogy végleg kifáradjon a végére. Holott Fabbri pl naturál center, de mindegy)
Reméljük csak valami fogtechnikai beavatkozásra lesz szükség, és a következőn már játszhat.
Az eredeti hozzászólás módosítva lett a felhasználó által! A tegnapin én 1 percig nem féltem, hogy nem lesz meg a győzelem.
A main látszott, hogy tart tőlünk a CBJ, de aztán bebizonyítottuk, hogy nincs mitől tartaniuk. Szarul, fáradtan játszottunk, s ha ez nem lett volna elég, akkor még ott volt Hitch baromsága is, a sorkevergetés. Úgy látszik csak 1 meccsre szólt a Steen-Backes-Tarasenko sor. Túl jól működtek. Hitchnek a maradék esze is elment, remélem jövőre tiplizik.
Brouwer. Basszus, nem lehet, hogy a Chicago szabadította ránk ezt az átkot? Oshienak az árnyéka többet ér mint ez a manus. Elbaszott szar, s Hitch ki nem hagyná a ménkűnek sem.
A tegnapi meccsen megsérült Parayko, a main Lehtera. Utóbbit jól szájba verték ütövel. Bírtam a bírókat, nagyon nagyvonalúak voltak a CBJ szabálytalankodási után, mindig mutatták, hogy látták az esetet, minden OK, mehet tovább.
Erre a meccsre mondanák a fociban, hogy kiegyenlített meccs volt, harcos mezőnymunka, egy gól döntött.
Backes sor na végre. Jaskin-Fabbri-Gomez sor jó, csak így tovább.
Amint visszatérnek a sérültek , szépe sorban el kell(ene) felejteni Upshallt, Brouwert, Brodziak-ot.
Szóval most be lehet (és kellene is) tárazni egy csomó pontot (a többi central rivális sorsolása ennél azért nehezebb ezekben a hetekben) + valahol a közepén visszatér Stastny is. Decemberben 8 central meccsünk lesz (ebből 3xDallas, 2xNashville), jó lenne majd első helyről belemenni a mókába.
Eddig 5-2 a mérleg, ami konkrétan tökéletes jelen körülmények között.
Nagyon kellett ez a győzelem! Szokásos Jets elleni meccs: a játék képe ide billen, de valahogy mégis mindig szoros, de végül nyerünk. A Backes-sor hozta a meccset, 2+1 a kapitány, mindkét gólja nagyon ügyes volt, illetve hát a második az konkrétan beszarás, ahogy Steen odatette neki ezer ember között ő meg fonákra húzta vissza Trouba ütője alatt és feltette a pipába, gyönyörű volt!
Ami hiányérzetem, hogy jobban megszórhattuk volna őket, ha már ennyire szabálytalan csapat és ennyi PP-t adnak. Másrészt Perreault-t Jaskin leüthette volna, miután a buli-birkózás közben leszedte Lehtera sisakját, majd konkrétan az egész shift alatt a feje magasságában hadonászott az ütőjével...
Én évek óta nem nézek Ramst, de olvasom a helyieket szóval beszivárog pár dolog. Fisher negyedik éve lesz középszer alja, az lassan sok (még ha kicsit jobb is mint előtte).
Jó Neked. Én nem tudom megállni. MInden évben bízom, hogy jobb lesz, talán végre PO(már ha lehet így nevezni), Bradford elmegy, jön egy sztem nála jobb irányító, aki az utolsó 3 meccsén jóval tudása alatt, mondjuk a célpontok sem acélosak (TE,WR stb),végre Welker a csapatban (Amendola óta várok egy hasonló univerzális játékost Austin mellé), Fisher elkezd rosszkor kockáztatni(de ezt csinálta Titansnél is) aláz a CHI. Áááááá... nem nézek több Rams meccset
Én évek óta nem nézek Ramst, de olvasom a helyieket szóval beszivárog pár dolog. Fisher negyedik éve lesz középszer alja, az lassan sok (még ha kicsit jobb is mint előtte).
***
Na Hitchcock végre lépett Lehtera ügyben, így nézünk ki elvileg ma:
Szerintem ez a legjobb felállásunk a sérüléshullám kezdete óta, első blikkre kb minden kívánságom teljesítve, amikkel kapcsolatban mostanában pampogtam: Lehteráról a teher levéve, Backes aktivizálva, Upshall a negyedik sorban ahol a leghasznosabb szerintem, védőpárosok kiegyenlítve... de ha ezek után ma kapunk egy ötöst, akkor idén már nem írok többet
Ahogy írtátok korábban Steen visszafogja a sorát, a csapatot.
?????? Én biztos nem írtam ilyet, szerintem Lehterának sok az a sor/szerep/jégidő, ezt mind a statisztikái, mind a játék képe igazolja (nyilván utóbbi szubjektív).
Steen kapcsán szerintem Al-nek a PP kérdésben van igazsága: mára legkésőbb Parayko berobbanásával fölöslegesen játszatjuk őt PPQB/lövőemberként, egyrészt mert vannak ebben jobbak, másrészt mert a kapu közelében hasznosabb lenne (beleérés/kaparás/szűkebb kapásoldal).
Bár ami szerintem látványosan kijött az utóbbi meccseken emberelőnyben, hogy főleg az első csere baromi passzív, míg a másodikban a gyors Gomez-Fabbri-Brouwer passzolgatások/egyérintők elég eredményesek.
Finoman szólva hátul vertük meg magunkat. Az első harmadban az volt az ember érzése, hogy br a pályán vagyunk, de a CHI akkor lő gólt, amikor akar. a másik ami miatt veszítettünk, hogy felvettük a kesztyűt, pedig tudható, ha játékban, akkor "harcban" akar nyerni a CHI, ami fel is őrölte az erőnk egy részét. Allen káprázatosan védett, a gólokról nem tehetett.
Fabbri, lenne egy kicsit önzőbb, vezethettünk volna...de újonc.
Tarasenko egymaga kevés. Ahogy írtátok korábban Steen visszafogja a sorát, a csapatot.
Kár ezért a 2 pontért, mert simán hozható volt.
Az eredeti hozzászólás módosítva lett a felhasználó által! Ez a lényeg (Schwartz, Stastny), mert nyilván hosszú távon Taraszenkoék belövik a magukét (ma is), de amikor kulcs/jó lehetőségeknél Upshall, Paajarvi meg Brodziak ütőjén múlik, akkor ezeken elmehet egy meccs. Lásd Fabbri, aki már az első shiftben adott egy gólpasszt... Upshallnak...
Stastny két héten belül elvileg van, az már hatalmas plusz lesz. Pont tegnap néztem, hogy Lehtera nem csak pontokban (a mai két assziszt se kozmetikáz sokat) esett vissza nagyon, hanem pl bulizásban is sokat zuhant (54-->44) mióta #1 center és sokat kell játszania, az ellenfél legjobban védekező centerei matchelik stb.
Dano nálam is gól, bár ez semmit nem von le Allen bravúrjából, durva volt!
Azért ha Schwartz, Stastny és Berglund visszatér, bízom benne, hogy alázzuk a bajnokot. Persze ahhoz sokkal keményebben kellene játszani, hogy kompenzáljuk az aljas megmozdulásaikat.
Az eredeti hozzászólás módosítva lett a felhasználó által! Kikaptunk ettől a szopó csikágótól, tévsz meg meg az anyját.
Ja, Allen bemutatta az év védését. Egyértelműen nem volt gól, mert nem itéltek azt, a visszanézésnél pedig hiába volt a kesztyű fele a gólvonal mögött, de a korongot nem lehetett látni, így nem volt perdöntő bizonyíték. Az év védése
Azért jó kis meccset játszottunk ezzel a disznófejű Rangers-szel. Volt mázlijuk rendesen + ott volt Lundquist, aki egy szezonra elég bravúrt mutatott be. Ja és lőttünk két vasat is.
A vége azért "érdekes" volt. Nash jó nagyot odabaszott Shattynek, akinek a kesztyűje is lerepült, aztán még neki is ment az 50 kiló fórjával
A végén Tarasenko meze is elég véres volt, szóval remélem megúsztuk sérülés nélkül.
Tarasenko mekkora gólt lőt már? Laser pontosággal varrta be a ficakba (mint ahogy Kelly is ecsetelte).
Steennek meg van egy tiszteletbeli hattrickje, mert ez nem rajta múlt.
Köszönhetően az msg-s meccsnek gyorsan végére értem a meccsnek.
Ahogyan írtad az elején buktuk el, mondjuk kapuscsere-majd szépítés..kósza gondolat, hogy Chicago 2.0 , aztán nem az lett a vége. Hát igen Lundquist azért +1 ember a pályán, különösen ha vezet a csapata.
Kár a két lövésből kettő / ötből három gólért az elején, mert Lundqvist ellen ez nem igazán visszahozható főszabály szerint, és így is lett. Főleg azért kár, mert ha nem ő véd a túloldalon, ezt a meccset az 5 kapott gól ellenére is megnyerjük.
Viszont ami jó, hogy Taraszenko újra jól mozgott, úgy néz ki kihordta végre azt a Horcoff-féle ütközéses esést.
A guta ütött volna meg, ha Allen nem SO-zik.
Paajarvi.... ha így játszott volna az elmúlt években, mint az utóbbi 2 meccsen nem itt tartana, Jaskinnal nagyon jó párost alkotnak.
Fabbri eszméletlen jól megy, szemtelen, nem ijed meg senkitől, ha mégis baj lenne, megy Backes(már amikor egy sorban játszanak).
Gomez ismét hozta magát, egyenletes, hajtós jó hokit játszik .
A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.